2016. június 27., hétfő

90s bodysuit

A mai outfit főszereplője egy vintage body a 90-es évekből, amit amikor megláttam, azt gondoltam: "ez annyira csúnya, hogy már szép", és én szeretem az ilyen dolgokat, úgyhogy meg is tartottam. Amikor kaptam, még eléggé határeset volt, ahogy magamra rángattam, de azóta fogytam egy kicsit és már jó rám. A mintáját nem tudom meghatározni, vannak rajta állatok, meg frizbik, és ez a mintás rész hozzá van varrva, olyan dupla hatású.
Idén nagy divat a body és én áldom azt, aki feltalálta, mert imádom, főleg azért, mert télen nagyon praktikus, hisz nem tűrődik ki a nadrágból és jól védi a derekat a felfázástól. 
De emellett azért persze csinos is! Egyelőre nem igazán tudom, hogyan lehet másképpen body-t hordani, mint nadrággal vagy szoknyával, bár biztos vannak ennél merészebb összeállítások (és emberek) is. Most én egy fekete ceruzaszoknyával és magas sarkú szandállal vettem fel, vintage táskával. Ti mivel viselnétek?

Body: vintage (C&A), Szoknya: H&M, Táska: vintage, Szandál: Manfield





2016. június 23., csütörtök

Schönbrunn

Pár napja a Schönbrunn-i állatkertet néztük meg Ágival és a gyerekekkel. Azt hiszem, bátor vállalkozás vonattal és két togyogó babával menni, azért kicsit fárasztó volt, de nagyon jó! Meglepődtünk, mennyire sok hasonló vagy kisebb gyereket toltak a szüleik, ovis vagy iskoláskorúakat alig láttunk. Állítólag Schönbrunn már többször elnyerte az "Európa legjobb állatkertje" címet, és persze nagyon szép is, és nem is akarom leszólni, de annyira nem estem hasra tőle. A Nyíregyházi Állatpark sokkal-sokkal-sokkal jobb, szóval aki teheti, azt ne hagyja ki! (Emlékszem még a kezdetekre, amikor a 90-es évek elején vadaspark volt és pár őzike sétálgatott, meg volt néhány retró körhinta... Hatalmasat fejlődött és már így is 10 éve, hogy utoljára voltam.)
Szóval visszatérve, engem inkább a bécsi állatkert hangulata fogott meg, de aki járt már Schönbrunnban, az tudja, miről beszélek. Imádom a kertjét, az a sok szép formára nyírt sövény,  gyönyörű rózsa és a régi épületek...! Az állatok közül a sörényes hangyász volt a kedvencem, annyira cuki! Sajnos se a barna-, se a jegesmedvéket nem láttuk, nem tudom, hová bújhattak, mert elég jól körbe lehetett járni az otthonukat, alul-felül :-) Szerettem volna a krokodilt megmutatni Misinek, de addigra elaludt a triciklijében ülve. De a fókák legalább kicsit mutatványoztak a víz alatt nekünk, úgyhogy őket meg tudta csodálni az üvegfalon keresztül. 

Piros virágos nyári ruhát választottam, ami egy kicsit átlátszik, direkt emiatt vettem alá egy piros basic ruhát a H&M-ben, amit persze majd külön is tudok hordani. A felső muszlinruha kicsit empire szabású, úgyhogy előnyösebbnek éreztem, ha fölé veszek egy farmermellényt. Így jobbak lettek az arányaim. Tavaly annyira kicsi volt a mellény rám, teljesen el voltam keseredve, hogy sose vehetem fel többé. Most újra jó és annyira örülök! A ruhát még biztos sokszor viselem majd a nyáron, például tök jól mutat blézerekkel, magas sarkúval. Hiába nem annyira trendi darab, de egész jól variálható.

Misi nemsokára betölti a másfél évet és majd írok róla megint egy összefoglalót. Most Apukámmal leszünk a hétvégén, meg ha minden igaz, a másik nagyszülőket is meglátogatjuk kicsit.

Farmermellény: H&M, Szandál: F&F






2016. június 20., hétfő

Floral dress & denim shirt

Imádom a nyári ruhákat, főleg a virágosakat, de egy a bajom velük: nem lehet olyan változatosan hordani őket. Felveszem, de hiába a másik cipő vagy táska, valahogy mégis ugyanaz. Persze azért luxus lenne minden nyári ruhát csak egyszer hordani. Ezt a fekete alapon virágosat tavaly varrtam, és elég sokszor felvettem, mert: 1. nagyon kényelmes; 2. nem nagyon volt más ruha jó rám... Azért így meg lehet unni a dolgot. Kísérletezni kezdtem, mivel lehetne variálni kicsit, de eléggé behatárolta a dolgot az, hogy a vállát off-the-shoulder fazonúra varrtam, azaz le is lehet csúsztatni, de fodros vállpántként is funkcionálhat. Sajnos a farmermellényből kilógott, minden más ruha alatt is látszik, úgyhogy farmeringgel próbálkoztam és szerintem jól is mutat vele. (Tavaly így viseltem.)
Pár napja az F&F-ben találtam ezt a piros papucscipőt, már csak 3-4 pár volt belőle, úgyhogy nagyon jól leárazva vettem meg. Nem szeretem a laposat, de ez kényelmes és vezetni is nagyon jó lesz. Ja, és piros ♥
A Misis képet nem hagyhattam ki, olyan aranyos, ahogy masírozik! Nagyon sietett valahová :-)

Farmering: no name, Táska: vintage, Misi pólója Tom Tailor, nadrágja H&M, cipője Bama





2016. június 17., péntek

Egyszerű, nyári, 70-es évek...

Mi a legegyszerűbb nyári összeállítás? Szoknya + top kombináció. Azt hiszem, ez a szett akár fesztiválos is lehetne. Nemrég voltam Eisenstadt-ban a H&M-ben, ahol leárazás volt és vettem pár cuccot, pedig nem akartam nagyon vásárolni. Na mindegy, hagyjuk is :-) Majdnem mindent találtam, amit szerettem volna, csak egy sortról mondtam le, mert azt túl rövidnek éreztem. Szóval pont egy ilyen kis 70-es éveket idéző A-vonalú farmerszoknyát kerestem, és pont akciós volt... A topok terén már nehezebben döntöttem, mert nem igazán voltam elégedett a kínálattal. Így hát ezt a csíkosat hoztam haza, ami vékony, bordás kötött anyagból van, megint csak egy régi-új trend a 70-es évekből. Magas sarkú papuccsal egészen modern, de nem olyan szokványos. Én most ezt hoztam ki az egyszerű farmer + csíkos párosból. Sajnos nem tudtam befejezni a táskát, amit varrtam, mert nem találom hozzá a fém fogantyúkat, pedig azzal lenne igazi az összhatás - na mindegy, remélem, a legközelebbi retrós hatású outfithez már készen lesz.
A hét egyébként elég mozgalmas volt, de nem csak pozitív értelemben. Jöttek barátnők és gyerekek, sokat játszottunk, társaságban voltunk Misivel. Aztán volt egy kisebb balesetem a kocsimmal, ami elég mély nyomokat hagyott bennem. Most estére ugyan kész lett a javítás is, de lemondtam a hazautazásomat és a tervezett sulis felvételimet, inkább elhalasztom őket, mert kell még pár nap feldolgozási idő, hogy megint vezetni tudjak. Na és hogy ne legyen egyszerű az élet, kiújult a cisztám is, amit műteni kell hamarosan. Közben behívtak kicsit dolgozni, mert kellett a segítség, annak viszont annyira örültem! Karácsonykor voltam utoljára a munkahelyemen, és most mindenki csodálkozott, mekkorát nőtt Misi. Nagyon jól eljátszott, amíg én dolgoztam, nem volt vele gond. Néha nehéz eldönteni, mi lenne a jobb: visszamenni dolgozni minél hamarabb, vagy csak a gyermekünkkel foglalkozni, amíg lehet, hiszen igazuk van azoknak, akik azt mondják: ez a legszebb időszak, ami soha nem jön vissza. Én azért egyetértek ezzel, de tudom, hogy a mai világban sokaknak luxus otthon maradni 2-3 évig. Ti milyen véleményen vagytok? Jó hétvégét mindenkinek! ♥♥♥

Top, szoknya: H&M, Cipő: Deichmann



2016. június 13., hétfő

Paloma

A mai outfitben a türkizzöld szandálon kívül minden vintage rajtam. A topot és a szoknyát ugyanabban a turkáldában vettem tavaly nyáron. A szoknya először van rajtam, most fogytam bele. Megszegtem azt a szabályt, hogy ne vegyünk úgy semmit, hogy "majd belefogyok"... Egyébként nagyon jó minőségű gyapjú keverék az anyaga, és ki van bélelve. Ez nyáron annyira nem praktikus, de most annyira nagyon meleg nem volt. A pálmaminta nagyon divatos egy-két éve, és nekem is tetszik, de szerintem nehéz változatosan párosítani, ha van ötletetek, osszátok meg :-) Ősszel így viseltem.
A fonott clutch most nagy kedvencem, igaz, nem sok minden fér bele, de olyan kis nyárias hangulatú!




2016. június 10., péntek

Red & disco bag

Amikor nemrég ráeszméltem, hogy alig van nyári ruhám, ami jó rám, gyorsan varrtam egy piros szoknyát, amihez már régebben megvettem az anyagot. Közelebbről látszik, hogy önmagában négyzetrácsos struktúrájú textilről van szó, ebből varrtam Esztinek is két átlapolós szoknyát, illetve magamnak készül még sötétkékből egy ceruza-, illetve egy skater fazonú szoknya, amilyen ez a piros is. A skater szerintem mindenkinek jól áll, én nagyon megszerettem, van egy műbőr változatom is belőle. 
Most maradtam a pirosnál, már ami a táskát és a pólót illeti. Az outfitjeim alapján nem tűnhet fel, de a kedvenc színem a piros. Középiskolás koromban mindig hordtam valami pirosat, aztán sajnos kikopott ez a szín a ruhatáramból. Most, felnőttként érzem a szín pozitív hatásait, ha viselem. Valahogy magabiztosabb vagyok benne, úgy érzem, olyan "nagyon én" vagyok. Veletek előfordult már ilyen? 
Még hadd ejtsek pár szót a táskáról: a kedvenc cipős boltomban akadtam rá, féláron volt, és volt még belőle egy fekete-arany kombináció is (még meg is van, azt hiszem). Hááát, tudom, hogy elég feltűnő, de Betsey Johnson darabjai éppen a modern punk stílushoz állnak közel. Én meg imádom a csillogós dolgokat (nem tudom, miért), a pirosat, és a 70-es/80-as éveket idéző cuccokat, úgyhogy gyorsan meg is vettem. Tutira feldobja a legegyszerűbb szetteket is és a mérete is tökéletes. Szerintetek?

Póló: Esmara, Szoknya: varrtam (DIY), Szandál: no name, Táska: Betsey Johnson, Fotó: Tamás Sasvári







2016. június 7., kedd

Unique skirt

Hurrá, végre megint jó rám ez a szoknya, amit 3 éve varrtam és akkor volt rajtam utoljára. Tavaly kicsi volt, végül is 9 kilóval több voltam, két éve meg már Misikét vártam és akkor meg azért nem ért körbe a derekamon. Annak idején csak betévedtem a méteráruba és két anyagba beleszerettem, ez volt az egyik. Nem gondoltam át, mihez fog majd menni, de az ilyen szerelem-dolgoknál ez így van, nem? Szerencsére van egy kedvenc sárga topom, és ebben a melegben tökéletes, lenge viselet volt így a kettő együtt. A szoknyán egyébként kis trombiták, baseball-sapkák és érmék vannak. Annyira egyedi, nem? Én imádom. A táskát pedig a bolhapiacon találtam a múlt héten, 1 euró volt; bár így nem valami praktikusak a clutch-ok, ha az embernek a gyerekét is cipelnie kell, például vásárolgatás közben. Mert hogy most így jártam, benéztem a H&M-be és Misi nem akarta a saját lábacskáit használni. Még jó, hogy ott lógnak a shopping bag-ek, de azért egy tologathatós kosár még jobb lenne :-)
Egyébként már most nem bírom ezt a meleget, nem tudom, mi lesz itt még nyár végéig? Ti mit viseltek legszívesebben a hőségben? 

Top: H&M, Szandál: no name, Táska: vintage