2016. március 15., kedd

Rose quartz

Most értem haza a pár napos családi banzájból, mert a tesóm hazalátogatott Londonból egy kicsit, úgyhogy volt minden, ami ilyenkor szokott lenni: hatalmas kajálások, hülyéskedések, nosztalgiázás, stb. Programot annyira nem szerveztünk, bár Dori először hozzánk jött Sopronba, ahol sushizással ünnepeltünk, otthon - mármint Apukámnál - pedig a többiek kimentek az erdőbe fotózni és medvehagymát szedni, amiről lemaradtam sajnos. (Egyébként nem szeretem a medvehagymát, szerintem túl van hype-olva.) A hétvégén én főztem, például paprikás csirkét nokedlivel, frankfurti levest, sertéspörköltet egy kis borral. Aztán begyúrtam egy dupla adag kókuszkockát. Mondanom sem kell, másnap újra kellett sütnöm, Dori még Londonba is vitt belőle. Nem tudok ám sütni! Alig van kb. 5 féle sütemény, ami megy, abban a tiramisu is benne van. Egyszerűen sose sikerülnek, mert sajnos eléggé lázadó vagyok ezen a téren és nem szoktam az arányokat betartani, néha szalonnás lesz a süti, meg ilyesmik :D Most már jó kis kímélő, tavaszi ételekre vágyom, úgyhogy recepteket keresek és megyek majd bevásárolni.

Március 14-én volt a blog 6 éves, csak említés szintjén, mert nem szoktam ünnepelni és nem vagyok befutott blogger, hogy szuper nyereményjátékokat indítsak (sajnos, de majd lesz olyan is valamikor). Mindenesetre köszönöm mindenkinek, aki néha rám (illetve a blogomra) néz, főleg azoknak, akik a kezdetek óta itt vannak ♥♥♥
Szintén 14-én volt Misi fiacskám 14 hónapos. Épp ezen a pár napos otthoni "nyaraláson" tanult meg járni: sokáig halogatta a dolgot, de amint rákapott az ízére, utána pár órán belül rengeteget fejlődött! Nagyon büszke vagyok rá, olyan jó kisfiú! (Csak nagyon huncut!) 
Megint kapott pár cuki cuccot Doritól, például két átmeneti dzsekit, amit már nagyon szeretnék felavatni.

A szettemről: gondolom, már mindenki hallott róla, hogy a 2016-os év egyik színe a rózsakvarc (a másik a "higgadt kék", mindkettő a Mérleg jegyűekhez illő). Van egy rózsakvarc nyakláncom, ezt viselem a képen is, de alapvetően a rózsaszín csíkos blúzt akartam felvenni mindenképpen, e köré építettem az outfitet. A múltkor vettem a metálosan fénylő cipőt, ami szerintem nagyon jól mutat a rózsás árnyalatokkal, csakúgy, mint a szürke. A blézerem nagyon vintage, de komolyan mondom, ez a legjobban szabott blézer, amit valaha vettem!

Ti mit csináltatok a hosszú hétvégén?

Blézer: vintage, Blúz és szürke farmer: H&M, Táska: Petrity, Cipő: Donna Girl






2 megjegyzés: