2015. december 29., kedd

Karácsony 2015

Ilyen volt a 2015-ös karácsonyunk. Megmondom őszintén, most nem volt kedvem díszeket alkotni, pedig minden évben gyártok valamit. A meglévőekből dobtam össze a dekorációt. A nappalinkban sok a midcentury bútor és kiegészítő, ami az alapot adja, ezen nem is akartam és nem is tudtam volna változtatni. Így hát az alternatív karácsonyfámra is retró gömböket akasztottam: a sárgás és zöldes színeket választottam ki. Később feltettem a pultra, mert ezek törékeny üveggömbök, Misi pedig egyből kiszemelte magának őket.
A télies hangulat kedvéért szőnyeg gyanánt egy erdélyi szőttest terítettem le, egy hasonló pulcsit pedig szétszedtem és párnákat varrtam belőle. A kanapé mögött beépített szekrény van, de sajnos még nincs rajta ajtó, ezért függönnyel próbálom takarni a káoszt. Az asztalkát ősszel vettem, sokkal jobban illik ide, mint az Ikea Lack. (Van belőle 3 másik kisebb méretű is, amiket éjjeliszekrénynek használunk.)




Az asztali díszhez maradék virágkötészeti terméseket és egy sárga gyertyát használtam fel. Adventi koszorúhoz sem volt kedvem, helyette van ez a vázás verzió.


A nappali polcára a régebbi facsillagokat raktam ki egyforma gyertyákkal. A kis fonott szánkóba a tavalyi, kottapapírba csomagolt dobozkák egyike került.




Ez pedig az étkező asztali dísze, hasonló körítéssel. A fakorong több ismerősömnek is tetszett, akik nálunk jártak, úgyhogy a barátom nekik is kanyarintott egy-egy szeletet. 
Találtam még egy nagy darabot a sárga függönyanyagunkból, abból lett a terítő, rajta zsákvászon futó, amit a karácsonyi ajándékos posztban ajánlottam már. 




Misi szobájába flitteres párnákat varrtam, csillag és szív formájút is.



A sarokban az íróasztalra (amit át szeretnék festeni) kék gyertyák kerültek, flitteres gömb és fenyőfa. Tulajdonképpen mindent összeszedtem, ami kék vagy zöld, mert ezek passzolnak a gyerekszobába. A háromszöges füzért a tesóm, Dori csinálta Misi születésére.


Amint látjátok, ismét nem állítottunk karácsonyfát, de nem is baj, mert Misi látott igazit a nagyszüleinél, és más rokonoknál, barátoknál. Talán jövőre már nálunk is lesz, szerintem akkor már ő is a csodát látja majd benne, nem csak egy lerámolni való tárgyat :-)
Nálatok milyen volt a karácsony?

1 megjegyzés:

  1. Szerintem jövőre legyen már igazi fátok :) Én nem tehetek róla, de egyszerűen imádom, megérzem az illatát és megszáll a hangulat. Nagyon aranyosak a pármahuzataitok!

    VálaszTörlés