2015. szeptember 4., péntek

F&F & Joy Magazin Blogger Brunch

Annyi dolgom lenne a bloggal kapcsolatban, hogy csak kapkodom a fejem, vajon mire lesz időm? A nyár nem telt eseménydúsan, nem nagyon volt miről beszámolni, de az ősz kezdetével minden beindult. Kezdjük is egy beszámolóval.
Nagyon örültem, mikor meghívást kaptam a Joy Magazin és az F&F közös rendezvényére, a Blogger Brunch-ra, mert már régen vettem rész blogos eseményen - utoljára négy éve, Makány Márta teadélutánján, de igaz is, azóta sok minden változott a bloggal kapcsolatban is. Szeptember 2-án vártak minket a Vapiano-ban, ahol ismertették a Joy által szervezett "Az év divatbloggere" verseny koncepcióját, valamint egy kis harapnivaló keretében megnézhettük az F&F karácsonyra tervezett kollekcióját.
Nagyon idegesen érkeztem, ugyanis Sopronból utaztam fel és nem találtunk parkolóhelyet, így jó sokat késtem. Szerencsére nem volt semmi probléma, éppen elcsíptem a nyitóbeszédet, azután pedig beszédbe elegyedtem néhány bloggerrel, akiket virtuálisan ismertem csak eddig. Azt azért sajnálom, hogy nem tudtam több emberrel megismerkedni, de annyira belemerültem a fotózásba, hogy mire körülnéztem, addigra sokan elmentek. Eszterrel (Shine on silver) email-ben megbeszéltük, hogy megkeressük egymást, végül vele, Kingával és Sacival (Chocolate Fashion Coffee), valamint Virággal (Virág's Lab) ültünk egy asztalnál. Érdekes volt, hogy csupa olyan lányok, akik orvosok, vegyészek, egészségügyisek (vagy voltak), én meg biológiával foglalkozom(/-tam). Nekem ez mindig szimpatikus és izgalmas volt, hogy mennyire sokszínű lehet egy ember, nem kell feltétlenül divatiparban vagy művészeti téren dolgoznia ahhoz, hogy divatról is írjon, vagy foglalkozzon vele (nem csak) hobbiszinten.
Az F&F ünnepi kiadása egyébként szuper: csillogó anyagok, bársony, műszőrme, a 70-es évek hatása. Nekem nagyon tetszik ez az időszak, talán azért is, mert Anyukám akkoriban taposta a 20-as éveit és ő is hasonló cuccokat hordott, tehát nagyon közel áll hozzám ez a stílus. A kedvencem egy fekete bő szárú bársonynadrág és egy csillogó ruha volt, remélem, ezek a darabok eljutnak majd a soproni üzletbe is! Egyébként is szeretem az F&F ruháit, annak meg különösen örültem, hogy várandósan is találtam náluk sok dolgot, illetve a kisfiamnak is tudok náluk válogatni.
A rendezvény után megittunk egy kávét a barátommal és megsétáltattuk a kisfiunkat, aki türelmesen kivárta, amíg visszajön az anyukája. Hálából vettem neki egy cuki pólót és pár új babatányért és evőeszközt. 
Mindent összevetve jó kis napot zártunk, végre kicsit kimozdulhattam kicsit. Az esemény és a beszélgetések adtak egy kis motivációt és új lelkesedést.
Köszönöm a meghívást a Joy Magazinnak és az F&F-nek!

Ruha: H&M, Fekete bőrszandál: Manfield, Táska (az utolsó képen): Petrity






Saci, Kinga és Virág 








2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy végre találkozhattunk! Szuper délelőtt volt!! ♥

    VálaszTörlés
  2. Ajjj engem is hívhatnának néha :D Az az aranyszínű partiruha nagyon tetszik, karácsonyi céges partira tökéletes lenne... :)

    VálaszTörlés