2015. április 20., hétfő

Mostanában...

Mostanában nincs kedvem semmihez... Telnek-múlnak a napok, se elejük, se végük, nem történik semmi. Talán engem is elért a szülés utáni depresszió? Nem tudom. Az mondjuk egyáltalán nem jellemző rám, hogy ne tudnék örülni az anyaságnak és csak gépiesen látnám el a gyerekemet, éppen ellenkezőleg: imádom és minden percének örülök. Azzal van inkább bajom, hogy be vagyok zárva 24/7-ben egy babával és két kutyával, akikkel nem sok szót tudok váltani, én meg nem igazán vagyok az a magamban elbeszélgetős fajta. Pedig tudom, a gyerekhez is minél többet kell beszélni. Ezt leginkább énekléssel szoktam megoldani :-)

A kimozdulást elfelejthetem (a sétákat kivéve.) Szinte megváltásként várom a hétvégéket, hátha mégis van remény valami programra. Csak egy autónk van, amivel a barátom dolgozni jár, és szinte minden szombaton bevállal még valamit, vasárnap meg már csak üveges tekintettel mered a tévére. Pár héttel ezelőttig még néha-néha mentünk intézkedni babás ügyekkel kapcsolatban, orvoshoz vittük, védőnőhöz, stb., de azóta semmi. Elég nyüzsgős vagyok, hozzászoktam, hogy munka után is volt általában valami program, vagy barátokkal voltam, stb. Most olyan haszontalannak érzem magamat. Tudom, a gyereknevelés is munka - sőt, talán a legnehezebb munka -, de az otthonléttől valahogy mégis olyan érzésem van, mintha nem csinálnék semmit. Hasonló volt a helyzet, mikor sokáig nem volt munkám, teljesen befordultam tőle és most nem szeretném, hogy megint ez történjen. Tudom, ki kell tartani, nemsokára jön a nyár, Misi is egyre nagyobb lesz, könnyebb lesz vele mozogni. Néha van egy-egy látogatóm, nekik nagyon örülök mindig.

Misi egyébként 14-én töltötte be a 3 hónapot és a kezdeti morcos kis méregzsákból mára mosolygós, vidám baba vált. Nagyjából egy hónapja hasfájással küszködik. Eleinte csak esténként sírt, most már napközben is legalább háromszor. Már mindent kipróbáltam, hasztalanul. Az nyugtatja csak meg, ha felvesszük és ringatjuk, akár hasra fordítva is, illetve az Adamo-hintában is egész jól elvan, de ma már hordozókendőbe kötve sétáltattam az udvaron, annyira visított. Sajnos ilyenkor elfárad a sírástól és többet alszik, mint szokott. Van, amikor evés közben jön a fájdalom, akkor meg amiatt nem tud enni és az éhségtől még jobban bedühödik. Nem nagyon tudom kezelni a helyzetet, tehetetlennek érzem magam. Rossz látni, ahogy szenved. Csak várjuk, hogy vége legyen ennek a korszaknak...

Mit tud most Misi? Ordítani nagyon :-) Ezen kívül szépen tartja a fejét, hason fekve tolja magát előre. Megismeri a hangomat, felfigyel rá, keres. Amikor az ölemben van, engem néz, a kezével megérint. Úgy tartja a kezeit, mint Superman, olyan aranyos :-) Örül a szüleinek és a játékainak, kis hangocskákat ad ki, amik már úgy hangzanak, mintha válaszolni akarna nekünk. Érdeklődve nézelődik, szereti, ha körbevezetem. Egyszóval "hipercuki", nem tudok rá jobbat mondani!
Méretei: 5,60 kg és 60 cm. Főleg 62-es ruhákat hord, de van, amelyik már kicsi neki ezek közül is.
Már annyi becenevet adtam neki, hihetetlen, mennyi mindent ki lehet hozni a Mihályból (Apukám Mihálykának hívja). Misi, leggyakrabban MisMis, Miskóta, Mistuka, Miskulancia, Mismiske, Misihús, Miskó, Miska, Misa Mackó, Misu, Misó, Mihail... Olyan büszke vagyok rá (de ki ne lenne büszke a babájára?), mindenki dicséri, milyen szép és milyen jó! Az biztos, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, ez egy örök szerelem, mert minden pillanatban újra és újra beleszeretsz a gyermekedbe ♥

Blog: nem vagyok valami aktív mostanában, mert kissé elvesztettem az inspirációmat, motivációmat az ingerszegény környezetemben. Ez az egyik kedvenc hobbim és szeretném folytatni, de kell egy kis idő. Szeretnék majd változtatásokat is, de ezek még a jövő zenéi... Főleg az alakommal és méreteimmel nem vagyok elégedett - mentségemre legyen mondva, nemrég szültem -, emiatt alig van ruhám, ami jó rám. A régiek azért, mert kicsik, a kismamás korszak ruhái pedig már nagyok, újak még nincsenek. Már megtettem a kezdő lépéseket a visszaalakulás irányába, remélem, sikerülni fog :-) Sajnos elég rosszak a génjeim ebből a szempontból, a családom mindkét oldalról hízásra hajlamos, én pedig úgy is, hogy nagyon keveset eszem, ráadásul viszonylag reform dolgokat. Nemrég a felújítás miatt ideiglenesen lekerült az előszobai tükör, így nem látom magam, de próbáltam outfit fotókat csinálni és borzasztó visszanézni őket! Azt hiszem, még sosem voltam ennyire "lent"... Vásárolni épp emiatt nem is megyek - nem is tudnék -, szerintem ezentúl többnyire online fogom megoldani a problémát, de csak miután már fogytam egy kicsit. Addig legalább koncentrálhatok a cipőkre és a táskákra :-) Ezekből következik, hogy mostanában ritkábban lesznek outfit posztok, sőt, valószínűleg kicsit szüneteltetem is a blogolást, amíg úgy nem érzem, megint szalonképes vagyok. A 15 alapdarabos programomat tartottam, amíg tudtam, de be kell, hogy valljam, ez a minimalista ruhatár nem az én világom. Rettenetesen meguntam, így nem is tervezem a hátralévő szetteket közzétenni.

Na, ennyit rólunk, most jöjjön néhány kép a 3 hónapos Misiről és egy outfit, amiben ma végre kimozdulhattam kicsit: ebédeltünk a sushi-bárban, de Misi végig hisztizett. Ilyet még sose csinált, úgyhogy kicsit rövidebbre sikeredett a program, mint szerettük volna.
A nadrágot tavaly nyáron varrtam, a blézert most vettem egy turkáldában, a top pedig egy basic H&M darab. A cipő nagy kedvenc, jó lenne belőle több szín is. Misi teljes szettje az Ernsting's Family-ből való, ez az üzlet Ausztriában van több helyen és jó cuccaik vannak, főleg a gyerekruhák és a dekorációs termékek szuperek.







Amikor megláttam az inkubátorban a kisfiamat, rögtön tudtam, hogy az enyém! Ilyen szájunk csak nekünk van! És imádom a két kis vonalkát alatta! Hát, igen, már minden porcikáját kielemeztem :-)



4 megjegyzés:

  1. Szuperül nézel ki! Az a nadrág gyönyörű, és a fotók is!!♥
    A gyerekekkel nem könnyű, és őszintén szólva, később sem lesz egyszerű. Bocsi. Nekem Erik volt hasfájós , 6 hónapig sírt! Nem iszol véletlenül Laktoherb teát?? mert nálam utólag mondták, hogy lehet az volt a baj, és csak sima csipkebogyót igyak!
    Nehéz ez az otthonlétes dolog is. Én úgy éreztem, csak vánszorognak a percek, gyorsan elfáradtam, mert nem tudtam senkihez sem szólni, hiába vagy egy babával, ő teljesen más dimenzió.
    Szerintem fotózzál sokat, akkor legalább rákészülsz, és kicsit feldobod magad arra a pár percre!
    Sajna, én még most is betudok fordulni nagyon-nagyon. Egyedül a blog tud kiszedni a szürkeségből, de nem tudom meddig lehet azt is csinálni.



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem iszom már ilyen teákat, mert az elején olvastam, hogy irritálhatja a babát és őszintén szólva nem is vált be. Én úgy gondolom, vagy van teje az anyukának, vagy nincs, egyszerűen genetika, hajlam, vagy nem tudom, mi, de van, aki hiába próbálkozik, semmitől nem lesz jobb.
      Jaj, hát most elkezdtem Misit fotózni a nagy géppel és egészen élvezem (ő is, szerencsére). Csak rendet tenni nem szeretek magunk után, mert ilyenkor csomó ruha kerül az ágyra, takarók itt-ott, stb.
      Amúgy nem értem, a képeid alapján nagyon pozitív kisugárzásúnak tűnsz, nem befordulósnak :-) Meg úgy láttam, el tudsz menni divateseményekre, ami tök jó, itt semmi ilyesmi nincs, talán ez az egyetlen dolog, amiért kicsit bánom, hogy nem Pesten lakunk: a programok hiánya.

      Törlés
  2. Nagyon jól nézel ki. Szerettem volna és ilyen elegáns lenni 3 hónap szülés után. Csak sport ruhába fértem bele és nagyon frusztráltan éreztem magam.
    Nagyon ráismerek az álltalad leírt napokra. Amikor a lányom kicsi volt, borzalmasan egydül éreztem magam és alig vártam a hétvégeket, hogy a férjem otthon legyen és valami programot szervezzünk. Nem volt könnyű, de olykor felkaptam a telefont és jól elbeszélgettem baratnőkkel, ismerösökkel.
    Nagyon cuki a kisfiad!
    Kellemes napot nektek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Hát, nem könnyű tényleg, és már tisztára házisárkánynak érzem magam emiatt, mert kire zúdítsak rá mindent, ha nem az "uramra"? Ráadásul kiköltöztünk falura, mert ha még a városban lennénk, akkor eltologatnám a babát ide-oda, bár azt is hamar meg lehet unni egy ilyen kis városban, mint Sopron. Szóval sehogy se jó, de azért megpróbálok kitartani :-)

      Törlés