2014. június 23., hétfő

Festival style I. - tribal

Egy hét múlva VOLT és én már nagyon készülök rá, ezért elhatároztam, hogy néhány outfit-tervezetet mutatok a blogon, amiket viselni szeretnék a fesztiválon. Nem hiszem, hogy normális fotókat tudnánk bulizás közben készíteni, úgyhogy biztosan rendezettebben mutatnak így a ruhák :-)
Először is vettem egy olcsó lapos szandált a kínaiban, ami kényelmes és valahogy ki is néz (és fehér!). Persze egy rutinos "voltozós" barátom felvilágosított, hogy hülye ötlet volt, mert össze fogják taposni a lábam. Nos, az én lábamnak tavaly se lett semmi baja, senki nem lépett rá és ha esetleg mégis ilyesmi történne, akkor lesz másik cipőm is, amit nem sajnálok.
A sortot a New Yorker leárazásán vettem és nagyon örülök neki, mert puha pamutból van és combközépig ér, tehát pont takar, ahol kell. Sajnos nekem már lejárt az időm, hogy extra rövid sortocskákat vehessek fel :S
A top pedig még félkész állapotban van: a horgolt részt egy régi pulcsiról bontottam le és sokáig kerestem hozzá megfelelő anyagot. Ebbe a törzsies-afrikás mintába egyből beleszerettem, úgyhogy ezt választottam és alig várom, hogy kész legyen!
Kerestem a "tökéletes" táskát a fesztiválozáshoz, ami pont megfelelő méretű, kicsit "hippis" és... hátizsákként is funkcionál. Végül az utolsó kritérium nem teljesült, de szeretnék egy pántot rávarrni, hogy a hátamra is tudjam venni. Egyébként a Deichmann-ból való, ahol féláron, 1995 ft-ért csaptam le rá.
Az óráimat egy kivételével mindig az Apukámtól kaptam, ezt is, de nemrég elszakadt az eredetileg sötétbarna szíja és egy fekete szarvasbőrre cseréltettem ki. Így sokkal elegánsabb is. Nem tudok óra nélkül élni, gyerekkorom óta ez kb. az ötödik órám, amit épp "fogyasztok".
Ti miben szoktatok fesztiválozni?

Sort: New Yorker, Szandál: no name, Top: DIY, Karkötők: DIY, vintage, Táska: Deichmann, Óra: s. Oliver








2014. június 17., kedd

"Everyday we're listening to 90s music"

Úgy tűnik, a 90-es évek nem csak a divatban éli reneszánszát, hanem a zenében is sokan nyúlnak vissza ehhez a korszakhoz inspiráció gyanánt. Bármilyen téren is van ez így, én egyáltalán nem bánom - mivel a 90-es években voltam gyerek, szép emlékeim vannak abból az időből. Mostanában azokat a zenéket hallgatom, főleg az évtized végéről származó albumokat.

Macy Gray - On How Life Is

Macy, az őstehetség, aki csak véletlenül lett énekesnő :-) Szeretem a különleges, rekedt hangját és a klipjeinek a hangulatát is, kicsit a 70-es évek hatását érzem bennük. A többi albumáról még nem fedeztem fel minden számot, de az On How Life Is minden darabja kiváló, magas színvonalú zenei alkotás.

Macy Gray - Do something


Björk - Post

Björkről csak annyit tudtam a 90-es években, hogy izlandi - "koboldarcú, sárkányhangú" lány, ahogy az egyik újságcikk írt róla -, és hogy rettenetes a zenéje. A 2000-es évek elején véletlenül ismertem meg, és lassan megszoktam, majd meg is szerettem, ahogy egyre több réteget és mélységet fedeztem fel a dalaiban. Nem tudom eldönteni, melyik a kedvencem tőle: a Medúlla, a Volta, vagy a Post, de talán mindmáig a legjobb a Post. Szerintem jóval meghaladta a korát ezzel az albummal (is), és ő egy olyan előadó, aki mindig felismerhetően "björkös" és mindig meg tudja lepni a rajongóit (meg a világot).

Björk - Hyper-Ballad


Shania Twain - Come On Over

Annak ellenére, hogy a country teljesen hidegen hagy, Shania Twain kanadai énekesnő albumát imádom! A 90-es évek végén sokat hallgattuk kazettán. Megnéztem pár elő felvételt róla és hihetetlen jól énekel élőben, emellett nagyon szép és szimpatikus nőnek találom.

Shania Twain - Man! I Feel Like A Woman


Travis - The Man Who

A tesóm kedvenc együttese és én is nagyon szeretem a stílusukat, Fran Healy álmoskás-melankolikus hangját és elgondolkodtató dalszövegeit... Legnagyobb örömünkre idén az osztrák városban, St. Pöltenben lépnek fel az FM4 Frenquency fesztiválon és végre láthatjuk őket! Szerintem azon kevesek közé tartozik a Travis, akik mindvégig megőrizték a rájuk annyira jellemző stílust, mégis mindig tudnak valami újat alkotni. Erre a legjobb példa a tavaly augusztusban megjelent, Where you stand című albumuk, amiről a kedvencem az Another guy.

Travis - Turn


Nelly Furtado - Whoa, Nelly!

Nelly Furtado-t igazán a 2006-os Loose albumával ismerte meg a szélesebb közönség, de a "világzene" kedvelői biztosan korábban felfedezték már az énekesnőt. Egyedi hangzás, különleges hangszerek és megoldások, sokrétű zene, latin-amerikai folk-hatás és erőteljes, tiszta hang. A Loose-t is szeretem, de az igazi Nelly mégis csak a Whoa... Ja, és ő a másik tesóm kedvence :-)


Vaya Con Dios - The Best Of

A belga zenekar már tavaly bejelentette, hogy elbúcsúzik a színpadtól, de idén tartanak még néhány utolsó koncertet, többek között a VeszprémFesten (amire nagyon jó lenne elmenni, de a VOLT és Frequency mellett nem hiszem, hogy beleférne). Nincs ember, aki ne ismerné a Nah neh nah-t, de nekem a Stay with me az egyik kedvencem, ami egy régi magyar divatműsor (nem emlékszem a címére) végén is szólt a stáblista alatt.


És ami az inspirációt adta: Kimbra, az új-zélandi - szerintem zseni - énekesnő új száma, amit én imádok, de a barátaim a falra másznak tőle... Szóval azt hiszem, ez olyan zene, amit szokni kell, de nekem nagyon tetszik Kimbra egyéni, kísérletező stílusa, ami miatt kicsit Björkhöz tudnám hasonlítani. Mindenesetre én nagyon várom az új, The Golden Echo című albumát.

Kimbra - 90s music


2014. június 14., szombat

On how life is...

Top: H&M, Szoknya bőrzsebekkel: vintage + DIY, Cipő: Írországból, no name, Fülbevaló: vintage





2014. június 7., szombat

Minimal baby pink

Legutóbbi alkotásom ez a babarózsaszín ruha, amit a Burda februári számából varrtam meg. Az anyagot akciósan vettem és nem direkt ehhez a ruhához választottam, csak megtetszett és pont volt belőle annyi. A tesómnak is megvarrtam ugyanezt a fazont, neki mintás lenvászonból. Imádom az egész ruhát, csak felveszem és hihetetlenül jól öltözöttnek érzem magam benne! A rózsaszín elég közel áll hozzám, bár az utóbbi években alig volt ilyen színű ruhám. A nyakláncom rózsakvarc, karácsonyra kaptam és állítólag segít a stressz kezelésében, a nyugalom, a belső harmónia megteremtésében.

Ruha: DIY, Szandál: Bama, Táska: H&M





2014. június 3., kedd

Dots&vintage

Az egyik bolhapiacos vintage szerzeményem ez a farmer rövidnadrág, aminek nagyon örülök, mert biztosan sokoldalúan ki tudom majd használni a nyáron. Jó magas a dereka és az anyaga is az a régi fajta erős farmervászon, amiben semmi elasztikus szál nincs. A táskán kívül minden új rajtam, a blúzba a H&M-ben szerettem bele, de először nem tudtam eldönteni, feketét, vagy más egyszínűt vegyek, végül a pöttyöset választottam, hogy legyen valami mintás ruhám is. A kardigán a "só-bors" textúrájával jó fekete, fehér és szürke - de igazából talán bármilyen színű - ruhákhoz és már régóta akartam egy ilyet.
Sajnos az utóbbi időben, hogy sokat kell gyalogolnom, rájöttem, hogy a lapos cipők nem jók nekem, egyszerűen mindentől fáj a lábam, a derekam, hosszú távon a hátam is. A legrosszabbak a tartás nélkül balerinacipők, loaferek és más, egyenes talpú cipők, még a magasakban is jobban bírom a gyaloglást, sőt, kifejezetten szükségem van a kb. 5 cm-es sarokmagasságra a kényelemhez. Próbáltam alternatívabb, egészséges cipőt keresni, úgyhogy ezen a nyáron sokat fogom viselni ezt a szürke szandált, ami a Bama márkanévre hallgat és nagyon remélem, hogy megéri az árát. Szerintem abszolút vállalhatóan néz ki szemből, de oldalról sem látszik nagyon otrombának.
De ha esetleg van tippetek, hol találhatnék csinos, de egészséges cipőt, szívesen venném az infót! Most már a Birkenstock-papucsok is tetszenek, beszippantott a trend engem is :-) (Azért a régebbi szandáljaimat is megtartom :P)

Blúz, kardigán, táska: H&M, Sort: vintage, Szandál: Bama, Peace-karkötő: Etno