2014. december 31., szerda

Évösszegző és nyereményjáték

A 2014-es évem az egészségügyi problémákról, regenerálódásról és a lelki, spirituális tanulásról, feltöltődésről szólt, de a legnagyobb hír mindenképpen az, hogy végre rászántuk magunkat, hogy családdá bővüljünk.

- Az év eleje csendesen telt, a barátom a szokásos téli pihenője alatt felújította a hálószobánkat. Bár hiányzik egy fontos dekorációs elem (- ráér -), azért imádom és azóta sokkal jobban alszom. Hihetetlen, mennyit számít, milyen környezet vesz körül minket!
- Február közepén már másodszor voltak nagy erős és gyanús fájdalmaim, amik miatt a sürgősségin kötöttem ki. Ott megtudtam, hogy van egy majdnem 7 centis cisztám és azonnal műtenek. Endometriózisra gyanakodtak, de a szövettan végül nem mutatta ki. Sajnos alig két hónappal a műtét után kiújult a ciszta és senki nem tudta megmondani, mi ennek az oka. Elküldtek MRI-re és az orvos azt javasolta, ha gyereket szeretnénk, akkor minél hamarabb cselekedjünk.
- Végül az MRI-re nem került sor, mert akkor már kiderült, hogy összejött a baba, aki egy kisfiú és 2015. február közepén fog születni. Amíg nem tudtuk a nemét, Pupinak neveztük, most már a várandósság vége felé a nevén "szólítjuk". Egyszerű, klasszikus, kicsit mesehősös neve lesz, ami felnőttként komolyan hangzik és még nemzetközire is lefordítható :-)
- A téli áthelyezés után visszatértem az eredeti munkámhoz ("szezonális" volta miatt, mivel gombaszakértő vagyok és gombák télen elvétve vannak csak), de mással is kiegészítették a feladatkörömet. A nyár végi - őszi főszezon után december 1-től írt ki az orvos.
- Nyáron sokat kirándultunk, kerti partiztunk, bolhapiacokon néztünk körül és persze ellátogattunk a Volt-fesztiválra is. Ezúttal a barátom is velem tartott és nagyon élvezte, bár én már kimerültem a végére, ugyanis dolgoztam is közben, szabadnapom nem volt, ráadásul akkor voltam a 2. hónapban.
- Az augusztus mozgalmasan telt: az egyik tesómmal elmentünk St. Pöltenbe a Frequency Festival-ra, egész pontosan a Travis koncert miatt.
- Nem sokkal később a másik tesóm hazalátogatott egy kicsit Londonból. Ha minden jól megy, márciusban jön megint, megnézi a babát és remélem, kicsit hosszabb időre marad.
- Ősszel két divateseményen vettem részt: az MQ Vienna Fashion Week-en és a Sopronban is megrendezett Design Week-en.
- Az év vége szintén csendesen telik, várjuk a babát, vizsgálatokra járok, itthon vagyok, kézműveskedek, szeretgetem a kutyusaimat és készül a gyerekszoba is.

Hogy mit szeretnék 2015-re?
- jó anyuka lenni;
- egészséges, boldog és nyugodt csemetét nevelni;
- egészséget, boldogságot, békességet és szeretetet  a többi családtagom és magam számára is.
Szóval nagyjából ugyanazokat a dolgokat, amiket 2014-re is kívántam, mert az utóbbi 2-3 "ínséges" évben arra jöttem rá, hogy ezek a legfontosabb dolgok a világon.
Ami kézzelfogható dolog:
- szeretném nagyjából befejezni a lakásfelújítást;
- sokat kreatívkodni;
- szebb és jobb ruhatárat :-) 
- és néhány mínusz kilót a szülés után, mert így a vége felé iszonyú nagynak látom magam! Persze ez csak rajtam múlik, de pozitívan szemlélem a jövőt.

Végül pedig lenne egy kis nyeremény, amit szeretnék kisorsolni. Nemrég említettem, hogy megnyertem egy öko-karácsonyfás versenyt, és úgy döntöttem, felajánlom a nyereményemet, mert most sajnos nem tudok mit kezdeni vele és hátha valaki örülne neki.

A nyeremény:

Családi részvételi jegy a Fertő-Hanság Nemzeti Park Kócsagvári szálláshelyén, illetve a Kalandos Hany elnevezésű programra.

Elsősorban gyerekes családoknak ajánlom, és/vagy olyanoknak, akik szeretik a természetet és szívesen kiszakadnának a városból egy hétvégére, vadregényes körülmények közé :-) 
A jegy 2015. május  1. és szeptember 30. között váltható be. A Kalandos Hany mellett még több izgalmas programot is kínál a nemzeti park, ajánlom például az egyik kedvencemet, a Fertő-tavi kenutúrát!
A nyeremény feltétele, hogy ezt a képet osszátok meg nyilvánosan. Január 18-ig lehet játszani.


Most már a Facebook-on kívül más felületeken is elérhető vagyok, Instagramon itt, Pinteresten itt találtok meg.

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

6 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm, neked is boldog új évet!

      Törlés
  2. Boldog Új Évet, jó készülődést a nagy napra!! ;) Játszottam is. :-P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boldog új évet neked is és köszi a játékot!

      Törlés
  3. i love your outfit, so cozy and stylish!
    The snow is such an amazing back drop...looks incredible :).

    xoxo
    Chidiogo

    VálaszTörlés
  4. Nagyon boldog új évet a lassan újdonsült kiccsaládnak! Én biztos vagyok benne, hogy szuper anyuka leszel ♥

    VálaszTörlés