2014. november 21., péntek

Cipő átalakítása DIY // Cap-toe shoes DIY

Volt már olyan cipőtök, amit nem szívesen hordtatok már, mert valamiért nem szerettétek, vagy már nem volt olyan jó állapotban, mégsem volt szívetek kidobni? Velem már többször is előfordult ilyesmi. Először két és fél éve alakítottam át egy összekoszolódott, fénykorában púderrózsaszín Zara cipőt, ami elöl kivágott volt és alkalmakon viseltem. A koszosságán kívül semmi baja nem volt. Befestettem feketére, a sarkát és a talpát pedig lefújtam ezüst sprayfestékkel.
Most újabb cipő-felturbózásra szántam el magam:


Ezt az Invito cipőt azért nem szerettem, mert sötétszürke, farmerhatású borításával már semmilyen cuccomhoz nem ment. Első lépésként befestettem feketére. Ehhez selyemfestéket használtam, amit jobban szeretek a textilfestéknél, mert folyékonyabb és ugyanolyan jól megmarad az anyagon (ezt akkor tapasztaltam, mikor az üveg tetején lévő buborék kipukkant és beterítette a csinos kis blúzomat. Nem jött ki belőle, még azonnali próbálkozásra sem). A bal alsó képen látszik, hogy az egyik még szürke. Két réteg kellett egyébként. A következő lépésben maszkolószalagot ragasztottam a cipő orrára. A maszkolószalag a világ egyik legjobb találmánya a mosogatógép és az overlock varrógép után :D
Már régóta szerettem volna egy cap-toe cipőt, úgyhogy ez most ilyen lett. Óarany akrilfestéket használtam, ezt 3 rétegben vittem fel az anyagra, hogy jól fedjen.



Amikor lehúztam a maszkolószalagot, nem gondoltam, hogy ennyire jól mutat majd! Csak véletlenül került a szőnyegre a cipő, aztán úgy döntöttem, jó lesz háttérnek a mustársárga párna és a retró fotel, amire nemrég vettem egy fekete műszőrmét, hogy le tudjam takarni, amíg nem tudom átkárpitoztatni. 


Ti alakítottatok már át cipőt? Bevallom, én most nagyon kedvet kaptam hozzá, csak nincs alapanyag :-)

5 megjegyzés:

  1. lovely shoes!

    www.bstylevoyage.blogspot.com

    VálaszTörlés
  2. Invite to take part in giveaway :)
    Win clothes!

    http://anngrigorieva.blogspot.ru/2014/11/warm-november.html?m=1

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szuper ötlet, csini lett a végeredmény! :)

    VálaszTörlés
  4. Magyon szép lett a végeredmény. Én még nem alakítottam át cipőt, de ezek után kedvet kaptam hozzá :)

    VálaszTörlés