2014. április 20., vasárnap

Húsvéti dekoráció

 Kellemes Húsvétot Mindenkinek!
Most a húsvéti dekorációt szeretném megmutatni, amit az étkezőnkbe varázsoltam (mivel nappali még nincs, ez a társasági élet központja a lakásban). Az áprilisi WohnIdee magazinban láttam a sárga-fekete-fehér terítéket, ami azonnal meghozta a kedvemet egy hasonlóhoz. Sajnos a nárciszok, majd a jácintok és a tulipánok, de még a pitypangok is elnyíltak, mire eljutottam a megvalósításig, úgyhogy ezúttal virágok nélkül készült a húsvéti díszítés, de fogjuk rá, hogy idén késői időpontra is esett az ünnep.
Ez volt az inspiráció, a többi képen pedig a DIY-változatom:


Így néz ki az étkezőnk tavaszi hangulatban. A retró réztányérok végre felkerültek a falra, így már nem olyan csupasz az a rész, ami nagyon zavart eddig.


A szürke gránitpulton egy sárga tortacsipkét helyeztem el, rá parafa alátétet és egy fehér dekogumiból kivágott nyulat. A tortapapírt évekkel ezelőtt vettem, mert megörültem, hogy végre színeset találtam. Sokáig rakosgattam ide-oda a fiókban, de tudtam, hogy egyszer hasznát veszem.
Az alátét 3 darabos ikeás szett, biztos találkoztatok már vele az üzletben. Karácsonyra kértem egy táblafestéket, azzal festettem rá motívumokat: szívet, kört és peace-jelet.


Tányér: Villeroy&Boch, a gyertyát karácsonyra kaptuk és színváltós.


Az asztalra barkát tettem, amit a piacon szereztem be. Erre jöttek régebbi kis akasztós figurák, dekorgumi nyulak, dekorációs termések, akrilfestékkel festett tojások és táblafestékkel festett nyírfaszeletek, amiket még karácsonyra készítettem.




A polc hátlapjára sárga alapon fehér pöttyös krepp-papírt tettem, rá pedig a többi sárga és fehér tortacsipkét. Ide is került nyúl, fehér porcelánok és ikeás fémdoboz, valamint retró fekete vázák.


A porcelánbögrék nagyon régiek és kopottak voltak, ráadásul nem is tetszett a virágminta rajtuk. Próbáltam őket porcelánfestékkel felújítani, de nem fedett tökéletesen és inkább végül a táblafesték mellett döntöttem. Nagy, szabálytalan pöttyöket és szívecskéket kaptak a bögrék, utóbbiak lemaradtak a képről. A pöttyöket nyomdaszerűen használtam, és dekorgumi volt a nyomda alapja.



Két sárga, textillel és szalaggal bevont tojást a piacon vettem egy nénitől, aki saját maga készíti őket. Ezen a képen látszik egy szíves bögre és a cicás retró váza is. Ja, és a két üvegpohár is retró, mi más? :-)


Az asztalra és a polcra mindenképpen sárga-fehér terítőt/hátteret akartam, és sok helyen keresgéltem ilyen (lehetőleg pöttyös vagy csíkos) csomagolópapírt. Sehol sem találtam, így krepp-papírt vettem és fehér akrilfestékkel pöttyöztem át az egészet, szintén dekorgumi-nyomdával. A poháralátéteket a Kik-ben vettem és tábla-, illetve fehér akrilfestékkel alakítottam át őket, hogy passzoljanak a koncepcióba.


A táblafesték az egyik legszuperebb találmány a világon: tojásra is prímán fog, de ezt az ódon fémtálcát is felújítottam vele, mert nagyon elszíneződött és egyszerűen nem jött le róla, viszont a formája és a színe tetszett. A barna fatojásokat a bolhapiacon vettem.



Valaki egy kis After Eight-et? ♥

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper lett! xx

    www.shineonsilver.blogspot.com

    VálaszTörlés
  2. Szuper jó lett, nagyon ötletes és nem csak húsvétra! :) Kata mosolyrecept.blogspot.hu

    VálaszTörlés