2013. január 3., csütörtök

Karácsonyi ajándékok és kedvenc outfitek 2012-ből

Azt hiszem, igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert csodálatos ajándékokat kaptam, ráadásul egyikre sem számítottam és sokkal olcsóbban megúszta az ajándékozó (jelen esetben a barátom), mint azt elképzelhettem volna, pedig nagyon aggódtam emiatt, hogy miért költött rám ennyit. Ehhez persze szükségeltetett a kiváló szervezőképessége és egy varrógépszerelő testvér, valamint egy nagyon jó fej szomszéd, akivel igyekszünk minél több dologban segíteni egymásnak - itt is köszönöm a közreműködést nekik, legjobban pedig a Babámnak, akit nagyon szeretek! ♥
Szóval... kaptam egy overlock varrógépet, amit a tesója javított és ellenőrzött, és nekem még akkor sem esett le, amikor már századszorra beszéltek telefonon, feltűnően sokat mostanában! Aztán az ő fájuk alatt várt rám a gép. Ez jelentősen megkönnyíti a dolgomat, sok ruhába azért nem kezdtem bele, mert a tisztázást nem tudtam sima cikkcakkal megoldani. Már csak szabni kellene megtanulnom :-)




A másik szuper ajándék az új fürdőszobai szekrényem - elnézést kérek, de a fürdőszobánk nincs még felújítva, csak ilyen félkész állapotban (de utálom!). Egy régebbi szekrény faanyagát használták fel a szekrényhez, amit ránk sóztak, de persze itt semmi sem veszhet kárba, éljen az újrahasznosítás és a DIY! Egy üveglapos fémpolcunk volt előtte, amin korábban táskákat tároltak egy boltban és amikor bezárt a bolt, megvettük. Nem szerettem, mert nagyon porosodott és minden meglátszott rajta. Ezek után soha többé nem akarok semmit, ami üvegpolcos.


3 fiókja van.


Még nem töltöttem meg nagyon :-)


Ez nem karácsonyi ajándék, de szintén új: tölgyfa parketta a Befag Parkettától. Már most imádom, alig várom, hogy lerakják. Sajnos még várnom kell egy darabig, mert régi házunk van, ahol hajópadló van és utólag le kell betonoznunk, ami egy kicsit nagyobb munka lesz. Utána jön a parkettázás. Az elmúlt napokban egész jól haladtak a dolgok a felújítással, remélem, ez így is fog folytatódni. Nekem az elsődleges célom a lakás rendbetétele és ez mindenek felett áll, ezért bármilyen shoppingolásról hajlandó vagyok lemondani, ha a lakás javait szolgálja :-) Remélem, hamarosan tudok képeket is mutatni.



És akkor jöjjenek a kedvenc outfitjeim 2012-ből. Néhány kép az előző blogból van, mivel augusztusban egy kis incidens miatt új blogba kezdtem, a VGRV-be :-)

January


February


March


April


May


June


July


August


September


October


November


December


11 megjegyzés:

  1. Boldog új évet Bogi és jó varrást! :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog Új Évet! Szuper ajándékok!

    VálaszTörlés
  3. Príma szetteket válogattál ide! ;) Le a kalappal :))

    VálaszTörlés
  4. Gratula a varrógéphez, nagyon jó kis darab :)
    A polc is nagyon jó!
    És az outfitek, mindent imádom!

    VálaszTörlés
  5. I love that jacket from March and October!! And the orange necklace from July is pretty fabulous too.;)

    VálaszTörlés
  6. Boldog Új Évet! Nagyon szép ajándékok, meg a kedvencem május és november.
    xx

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó és hasznos dolgokat kaptál :$ és imádom a sok outfitedet így együtt ! :)

    VálaszTörlés
  8. Az első outfit képedről lemaradtam, nagyon szuper az a kabát! :D
    Nagyon jó dolgokat kaptál és sok kitartást kívánok a ház felújításhoz!!

    VálaszTörlés
  9. BUÉK! nagyon jó az a szürke bunda! Jelenleg azt kívánom a legjobban. Igen,köszi jól érzem magam
    az új városban. Három hónapig kimaradt a blogozás, szégyellem is magam miatta, de lassan lassan
    csak visszarázódom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, az jó! Észrevettem a szünetet, de ma az olvasnivalók közt megjelent az új poszt, úgyhogy várom a továbbiakat :-)

      Törlés